Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola - Manókert

2023.05.04

Vállalatunk társadalmi felelősségvállalási programjában mindig is kiemelten fontos szerepet kapott az olyan szervezetek támogatása, ahol a gyerekek egészségügyi, szociális, vagy oktatási helyzetének javítása érdekében tehettünk valamit. Az ilyen közösségek anyagi támogatása lehetőségeinkhez képest mindig is szívügyünk volt.

Ez alkalommal a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola fordult hozzánk segítségért annak érdekében, hogy az itt tanuló gyerekek a tanulás melletti szabadidejüket méltó környezetben tölthessék.

Az elmúlt évben sajnos az elkorhadt játszóterüket balesetveszélyessé nyilvánították, ezért az ottani mászókát és játszóvárat le kellett bontani. A pályázati forrásból korábban beszerzett kültéri fitneszeszközparkot is kikezdte az idő vasfoga, sajnos a gyerekek a szükséges javítások elvégzéséig ezt sem tudták használni. Az épület Kossuth és Petőfi utca sarkához közel eső, kissé elszeparált, kertjébe is szeretettek volna egy játszókertet kialakítani.

Az intézményvezető Asszony kérésének természetesen igyekeztünk eleget tenni és ezen elképzelések támogatására vállalatunk adománnyal segítette az iskolát.

Reméljük, hogy ezzel a támogatással cégünk is egy kicsit hozzájárulhatott ahhoz, hogy a gyerekek szebb környezetben tudjanak tanulni és kikapcsolódni, hiszen a vállalatunk jövőjének sikere a ma iskolába járó gyerekeinken múlik.